HALÁLHOZÓ TÜKÖRKÉP
III. Fejezet

Louis felajánlotta, hazakísér. "Még mit nem azok után, hogy kiröhögtél!" akartam neki válaszolni fölényes szemrehányással a hangomban. De valami oknál fogva képtelen voltam ellent mondani azoknak az azúrkék szemeknek, így csak némán bólintottam. Ezért a gesztusért szívesen pofán vágtam volna saját magamat. Bár ez elég érdekesen hatott volna a fiú előtt, így ezt csak gondolatban intéztem el.
- Hol laksz? - érdeklődött a fiú, miközben óvatosan legyalogoltunk a stégről. Az, szokásához híven panaszosan nyekergett, azonban megállta a helyét, és további kellemetlenségek nélkül lejutottunk róla.
- Ghost House - furcsa volt kiejtenem a számon tulajdon házunk nevét. Az én olvasatomban ugyanis a házaknak nincsen neve. De úgy tűnik, errefelé mások a szokások. Louis komoran bólintott. Ezt követően megrázta a fejét. Értetlenül néztem rá. "Talán ő is rájött, micsoda ostobaságokat beszélt, és ő is pofon csapta magát képzeletben" gondoltam kajánul, minden reszketésem ellenére valami halovány vigyor jelent meg az arcomon.
- Azt hittem az Edna Adams háza - szólt elgondolkozva. Öles léptekkel haladt az általa olyan jól ismert ösvényen, és oda sem nézve lépett keresztül a kidőlt drótkerítésen. Igyekeznem kellett ha lépést akartam vele tartani.
- Csak volt a háza. Ugyanis Edna néni két hete elhunyt - tájékoztattam. Én még azt hittem, egy ilyen környéken gyorsan terjednek a hírek. Ismét sikerült egy hatalmasat tévednem.
Louis megtorpant. Kis híján én is nekiszaladtam hátulról, azonban még éppen időben sikerült elkerülnöm az ütközést. Úgy tűnt arcán valamiféle sötét árny suhan át, de alig egy pillanattal később már el is tűnt. A fiú felém fordult, szemei ezúttal sajnálatot tükröztek. Úgy tűnt, ez a fiú olyan gyorsan váltogatja az érzelmeket, mint más ember televízióban a csatornákat. Nem mondhatnám, meglepett ez az adottság, mivel ahogyan ott álltam, állott víztő csöpögő ruhadarabokban, nem igazán lepett volna meg az sem, ha kijelenti, ő az angol királynő. Ettől függetlenül azért szimplán furcsának találhattam e képességét.
- Sajnálom - suttogott őszintén. Pillantását elszakította rólam, és a saras föld tanulmányozásába kezdett, talán a kőzetrétegek lerakódását tanulmányozhatta... Csendben maradtunk egy jó darabig, és meg sem mozdultunk. Talán csak a ruhámból csöpögő víz halk hangja, és a fogaim vacogása törte meg ezt. Eszem ágában sem volt elárulni a fiatalembernek, soha életemben nem találkoztam Edna nénivel, csupán azért mi örököltük a házát, mert rajtunk kívül nem szaladgáltak a világban élő rokonai. De az efféle gondolataimat is hamar elűzte az előttem lebegő forró csokis bögre, valamint száraz ruhák képe. Valahogyan aznapra nem vettem tervbe a "tüdőgyulladás kapását" ezért a lehető legkevesebb időt akartam a szabad levegőn tölteni. Így ismét megindultam a ház felé. Louis valamivel később a nyomomba eredt.
- Várj meg! - kiáltotta, és egy ugrással mellettem termett.
- Emlékeim szerint haza akartál kísérni. A kísérőnek pedig mögöttem van a helye, nemde? - szavaimat igyekeztem fölényes hangsúllyal intézni hozzá. Oda sem néztem rá, és igyekeztem gyors léptekkel haladni, hátha úgy nem tud követni. Őszintén szólva nem voltam benne biztos, vágyom e a különös fiú társaságára. Némileg hasonlított az általam ismert hím egyedekre, de mégsem... Különösnek találtam a mentőakcióját, még akkor is, ha tulajdonképpen miatta sikerült gyors fürdőt vennem. Azt sem tudtam hová tenni, mindenáron velem akart tartani.
- Lehetetlen alak vagy - jelentette ki Louis. Arcára ismét visszatért a vigyor, mintha már el is felejtette volna, az imént még sajnálatot érzett az elhunyt nagynéném iránt. Szőke haja vidáman lengett a fején, amitől kicsit "Beethovenes" hatást keltett. Komisz pillantásával igyekezett érzékeltetni, iménti megjegyzését csupán poénnak szánta.
- Neked meg női neved van - jegyeztem meg. Komoly pillantásommal adtam tudtára, én viszont komolyan beszéltem. Egy pillanatra sem álltam meg gyönyörködni a tájban. Gépiesen helyeztem egymás elé átfagyott lábaimat, már szinte nem is éreztem a testrészeimet.
- Akkor hát hívj Briannek! - javasolta Louis - vagy ahogyan csak hívni akarjuk - és ismét futnia kellett néhány lépést, hogy mellettem haladhasson. Úgy éreztem, a kezdeti erőviszonyok megfordulni látszanak, amit nem is nagyon sajnáltam. Egy forduló után, végre megláthattam a sások lengedező tengere felett Ghost House elegáns tornyát, mely az ég felé tört. Feketésszürke, mohás tetőcserepek fedték, és csúcsán valamiféle félbetört címer látszott, amiről azonban talán a ház előző tulajdonosa sem tudta volna megállapítani, hajdanán mit ábrázolt.
Louis - akire továbbra sem tudtam Birenként gondolni - szintén követte a pillantásom, és elégedett hümmögéssel vette tudomásul, a házunknak van teteje. Esetleg azt, milyen közel járunk már az építményhez.
- Mikor költöztetek ide? - érdeklődött a fiú. Teljesen eltért attól a témától, amelyet néhány perccel ezelőtt folytattunk. Úgy tűnt számomra, az érdeklődése éppen olyan gyorsan változik, akárcsak az érzelmei. Többek között ezért is furcsának találtam őt. Sehogyan sem illett bele az általam összeállított képzeletbeli kirakósba.
- Egy hete - válaszoltam neki furcsa hanglejtéssel. Igazán érdekelt, miért pont ezt kérdezte, ahogyan ez a hangsúlyomból is érezhetővé vált. De úgy tűnik, Louis nem "hallotta" meg a ki nem mondott kérdést, vagy ha igen, nem tartotta annyira fontosnak, hogy válaszoljon is rá. E helyett egy kérdéssel felelt:
- És? Nem tapasztaltatok semmi... furcsát? - érdeklődőt különös csillanással a tekintetében. Nem nagyon tudtam mire vélni a viselkedését, inkább elkönyveltem a fura - fiúnak - aki - kihúzott - a - tóból. Zavart tekintettel néztem az arcába, mert mint rövid ismertségünk háromnegyedében, akkor sem értettem, mire akar kilyukadni. Megráztam a fejemet, hogy nyomatékosítsam a kijelentésemet:
- Nem. Miért?
Vállat vont, és tovább haladt. Úgy tűnt valamit észre kellett volna vennem. Valami furcsát, amely eddig elkerülte a figyelmemet, azonban Louisét nem. Kíváncsi voltam, viszont volt egy olyan érzésem, ha nyíltan megkérdezném, nem válaszolna nekem. Legalábbis biztosan nem az igazságot mondaná. Hasonló gondolatok jártak elmémben, összezavarodva, és kergetőzve, akárcsak az ég felhői vihar idején. Szinte teljesen meg is feledkeztem a borzongató hidegről, és a testemhez tapadt csupa víz ruháról.
Szinte észre sem vettem, mikor megérkeztünk Ghost House hátsó kijáratához. A régi festett faajtóról lepattogzott a lakk, és ahogy elnéztem a kilincsét is már csak a Szentlélek tartotta a helyén. Megkönnyebbülten nyitottam ki, örültem, végre levehetem az átázott gönceimet.
Átléptem a küszöböt, és rögtön körbe ölelt új lakásunk jóleső, langyos légköre. Louis bizonytalanul toporgott az ajtó előtt. Meglepve vettem észre, az ő ruhái már szinte teljesen szárazak voltak, miközben az enyéim szinte testemre fagytak a hidegben való sétától.
- Bejössz? - tudakoltam tőle, és tetőtől talpig végigmértem kísérőmet. Talán felszerelése már kis híján megszáradt, az egész öltözékét piszok, sár, és hínár vonta be. - Átöltözhetnél - tettem hozzá, bár fogalmam sem volt, mit adhatnék rá ruha gyanánt.
Louis zavartan rázta a fejét.
- Nekem, haza kellene mennem - jelezte. - Eredetileg öt percre indultam el... - egy fénylő mosolyt villantott rám hibátlan fogsorával, melyre elkelt volna egy "Vigyázat maradandó szemkárosodást okozhat!" tábla. Valami elköszönés félét makogtunk mind a ketten. Majd, amilyen gyorsan belépett az életembe, Louis O'Brian olyan gyorsan tűnt el.
Visszafordultam a házba, és hangtalanul bezártam magam mögött az ajtót.
Nem tudtam mire vélni ezt a különös találkozást. Gondolatban ismét végigpörgettem a nap eseményeit, kezdve egy bizonyos kellemetlen megmártózástól kezdve a tóban. Az arcomra halvány pír szaladt, miközben felvánszorogtam egy lépcsősoron. Majd hamarosan bezáródott mögöttem a fürdőszoba ajtaja. Végre hőn áhított forró fürdőt vehettem a fagyos gyaloglást követően.